Legnagyobb vízhangot keltett és vitát kavart civilizációelmélet Samuel P. Huntington-é. Főbb tézisei és prognózisa a következőekben foglalható össze:
1. A történelem folyamán most először fordul elő, hogy a világpolitika sokpólusúvá válik, nem egy vagy két civilizáció lesz csak befolyással a menetére. A modernizáció mindeközben nem azonosul a Nyugatiasodással, ennek következtében pedig a modernizáció révén nem jön létre Nyugati mintára egységes, egyetemes civilizáció - mint ahogy azt sokáig feltételezték
2. A civilizációk közötti erőegyensúly módosul, a Nyugat hanyatlani kezd, az ázsiai civilizációk pedig drasztikusan növekedni kezdenek demográfiailag, gazdaságilag és ezzel együtt katonailag is. Szintén demográfiai hullám éri el az iszlám világot, amelynek szintén komoly következményei lesznek. A nem Nyugati civilizációk határozottabban kiállnak saját kultúrájuk megőrzése mellett. A fő konfliktusforrás immár nem szegények és gazdagok közötti különbség, nem osztályok között, hanem a kulturális identitás.(Lásd, Jugoszláv konfliktus: Oroszország a szerbeket, Törökország, Irán és Szaúd-Arábia a bosnyákokat, Németország pedig a horvátokat támogatta.) A kulturális identitás ugyanakkor nagyban kihat a politikai berendezkedésre is: az iszlám nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az iszlám országokat nem lehetett igazán demokratizálni, ahogy a kelet-ázsiai társadalmak jelentős részét sem.
3. Ebben a sokpólusú világban a kulturális rokonságban álló országok fognak együttműködni egymással. A civilizációs váltások egy-egy országban sikertelenségre vannak ítélve. A kisebb államok saját civilizációjuk mag-államai köré kezdenek el csoportosulni
4. A Nyugat sajátos, egyetemesítő törekvései egyre inkább konfliktusba sodorják más civilizációjú országokkal, leginkább Kínával és az iszlám országokkal
5. A Nyugat életben maradásának feltétele az, hogy miközben megerősítik sajátos nyugati identitásukat, ezenközben elfogadják azt, hogy civilizációjuk egyedi, de nem egyetemes.
Történeti kapcsolatok a civilizációk között:
1. szakasz Civilizációk kialakulását követően 3 ezer éven át szinte semmilyen kapcsolat nem létezett, de intenzív egészen biztosan nem. Térben és időben elkülönültek egymástól a civilizációk. A civilizációk között pl. a találmányok vándorlásához több száz év kellett.
2. szakasz: erőszakos konfrontációk, ld. iszlám a Kr.u. 7. századtól a Nyugattal illetve a hinduizmussal ütközött össze, de a valódi változás a civilizációk viszonyában 1500 után, miután a Nyugat a földrajzi felfedezéseket követően terjeszkedni kezd, és egyirányú hatást gyakorol a többi civilizációra. Csak az orosz és a japán civilizáció tudott ellenállni a Nyugati civilizáció igájának. A Nyugati hódítás sikere nem eszméiben, értékeiben rejlett, hanem abban, hogy a szervezett erőszak alkalmazásában nagy jártasságot mutatott. Kr.u. 1500-tól kezdve beszélhetünk világpolitikáról, nemzetközi viszonyrendszerről, ám innentől kezdve rögtön a Nyugat által meghatározott világpolitikáról.
3. szakasz: 20. század gyarmatbirodalmak felbomlása, sokcivilizációjú egymással kölcsönhatásban lévő civilizációjú rendszer kialakulása. A Nyugat lassú defenzívába szorul még akkor is, ha még mindig jelentős befolyása van a többi civilizációra. Ma már azonban a többi civilizációban történtekre való reakció jellemzi, nem pedig az akció. A nyugati ideológiák, amelyekből kettőt a világra is ráerőltettek a második világháborút követően, hanyatlanak, és az ideológiák helyett vallások és az identitás más kulturális formái veszik át az ideológiák helyét. A civilizáción belüli ideológiai konfliktus helyét átveszi a civilizáció közötti vallási konfliktusok.
Utolsó kommentek